Paddy_and_the_Rats1

Budapesten dedikálnak a miskolci kalózok - Találkozz a Paddy and the Rats tagjaival!

Március 3-án rendezik meg Budapesten a Tavaszváró Rock/Metal/Underground Börzét a Collectorism, az ELLÁTÓház és a Metál Antikvitás szervezésében. Az eseményen, melynek a Dob utcai szórakozóhely ad otthont, a Paddy and the Rats tagjaival is találkozhatnak az érdeklődők.

A budapesti ELLÁTÓházban tartják idén az év első börzéjét a hazai rock/metal/underground műfaj rajongóinak. A rendezvényen most is nagyon sok portékával várják a lemezgyűjtőket: a már jól bevált vinyl, CD, MC és Blu-ray kiadványok mellett külön teret kapnak a rock/metal kiegészítők és a ruházat is, sőt irodalmi kiadványokhoz és használt hangszerekhez is hozzá lehet majd jutni a helyszínen.

A március 3-ai esemény különlegessége, hogy az egyik standot a miskolci Paddy and the Rats tagjai foglalják el, akik egyértelműen pályafutásuk legmozgalmasabb évét zárták 2018-ban. A tavaly 10 éves jubileumot ünneplő zenekar ötödik, Riot City Owtlaws című albumát az osztrák Napalm Records áprilisban minden kontinensen megjelentette, ezáltal pedig a zenészek nemzetközi szinten is még nagyobb figyelmet kaptak. A 11 órakor nyitó börzén délután 2-kor jelennek meg a bandatagok, hogy dedikálják a rajongók relikviáit és egy jó hangulatú közönségtalálkozót tartsanak.

„Sűrű évünk volt tavaly, több mint 100 koncertet adtunk idehaza és külföldön, így viszonylag ritkán volt rá lehetőség, hogy a bulikon kívül találkozzunk a közönséggel. Ez a börze nagyon jó alkalom, hogy váltsunk pár szót azokkal, akik megtisztelnek minket a koncerteken és kedvelik a zenénket, de természetesen egy koccintásra is kapható lesz a helyszínen a zenekar – mondja Paddy, az együttes frontembere.

Az eseményen természetesen a banda kiadványaihoz is hozzá lehet majd jutni, és fotók készítésére is lesz lehetőség a zenészekkel. A helyszínen a rendezvény ideje alatt folyamatos élőzenével szolgálnak a szervezők, a Balkán Grill Terasz pedig mindeközben gyerekbarát környezetben várja a vendégeket.

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/790964091250870/

Hozzászólások