Promo-Bor Peti kep

Amerikában forgatta legújabb klipjét a Tankcsapda - videó

Tavaly októberben jelent meg a Tankcsapda Liliput Hollywood albuma, amelynek címadó dalához stílusosan Amerikában forgatott klipet a zenekar.

Mozgalmas hónapokat tudhat maga mögött a debreceni Tankcsapda. A 2019-ben 30 esztendős zenekar több kiemelt eseménnyel is előrukkolt a jubileumi évben – tripla budapesti buli, körszínpados aréna koncertek, sőt még egy kaliforniai miniturné is belefért az ünneplésbe. Amerika már ismerős terep a triónak, a 2015-ös USA-Kanada és a 2017-es New York-Toronto kör után a zenészek immáron harmadszor koncerteztek az Egyesült Államokban. Ezúttal két helyszínen, a San Franciscói DNA Lounge-ban, illetve a Los Angeles-i Whisky a Go Go-ban találkozhatott velük a közönség, ahol a 2015-ös bulijuk sikere után már visszatérő vendégnek számítanak. A banda a rockzene melegágyaként emlegetett legendás hollywoodi klubban tartotta a születésnapi koncertjét, amit élőben követhettek a YouTubon idehaza a rajongók.

A koncertezés mellett klipet is forgattak Amerikában a rockerek

A koncertezés mellett klipet is forgattak Amerikában a rockerek

Amellett, hogy két fontos bulit letoltak, a köztes időben - nagyon előrelátóan - rengeteg képanyagot is forgattak a rockerek Kaliforniában, melyekből mostanra egy vadonatúj videoklip született. Talán nem meglepő, hogy a kisfilm a Liliput Hollywood című dalhoz készült, mely a banda tavaly októberben kiadott jubileumi albumán szerepel.

A friss klipet itt tudja megtekinteni:

A januári pihenő után közben már nekiálltak a próbáknak a Tankcsapda tagjai, február végén ugyanis nyakukba veszik Európát, hogy megmozgassák a kinti magyarokat. A zenekar május elejéig nyolc országban összesen 15 koncertet ad, amit a nyár folyamán egészen október elejéig tizenegy kiemelt hazai buli követ majd.

Hozzászólások