unnamed (8)a

A Tankcsapda gitárosa is letesztelte a Phoenix Rt. új dalát - Hallgassa meg ön is!

Vadonatúj dallal jelentkezett a Phoenix Rt.  csapata. A “Nem marad szótlan” című számot, melyhez egy szöveges videó is készült, a Tankcsapda gitárosa is véleményezte.

2020 őszén jelenik meg a Phoenix Rt. új lemeze, melynek előfutáraként egy friss nótával ajándékozta meg rajongóit a zenekar. A Nem marad szótlan immáron a második dal, amit az érkező albumról bemutat a zenekar - egy szöveges videó is készült hozzá Király Győző /WildungPhoto/ fotóiból, Császár Robi és a Tri-Angle közreműködésével.

- 2019 decemberében kezdtük az új lemez felvételeit, akkor három dalt rögzítettünk Érden Varga Zoli közreműködésével, ebből a Nincs mit vesztenem januárban meg is jelent. Nagyon örültünk a dal és a klip pozitív fogadtatásának, és most pont annyira vagyunk izgatottak megint, hiszen a Nem marad szótlan merőben más, mint az eddigi Phoenix Rt. dalok, legalábbis szerintünk - nyilatkozták a zenészek. - Ha mindenképpen be kellene skatulyázni a dalt, akkor a modern metal kategóriába tennénk, elég zúzósra sikeredett. A szöveg mondanivalója is nagyon fontos, talán egy mondatban úgy tudnám összefoglalni, hogy mindig, minden esetben ki kell állnunk és harcolni az igazunkért!

A friss nótát egyébként előzetesen több ismert zenész is letesztelte, köztük a Tankcsapda gitárosa, aki egy rövid videóban meg is osztotta a véleményét a közönséggel.

- Egy nagyon izmos darabot raktak össze, ami Phoenix Rt. mércével mérve is egy nagyon ütős, kemény dal lett, úgyhogy nekem nagyon tetszik, nagyon szeretem, nagyon jól szól és nagyon jó az üzenete - mondta Sidlovics Gábor Sidi, aki azt is elárulta, hogy a Tankcsapda közelgő európai turnéján két koncerten is csatlakozik hozzájuk a Phoenix Rt. csapata: Prágába és Pozsonyba is elkísérik őket.

Íme a vadonatúj szerzemény:

 

Hozzászólások