2026-ban először rendeznek félidei show-műsort a labdarúgó-világbajnokság döntőjének szünetében, amelynek fellépőit a Coldplay közreműködésével választják ki majd. A Super Bowl Halftime Show-jának mintáját alapul vevő produkció megvalósulása a FIFA elnöke szerint történelmi pillanat lesz.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség tavaly ősszel jelentette be, hogy a szervezetek közötti négyéves partnerség részeként a Global Citizen aktivistáival együttműködve 2026-ban először rendeznek félidős show-műsort a foci-vébé döntőjén, amit jövő július 19-én a MetLife Stadionban, New Jersey-ben tartanak. Gianni Infantino, a FIFA elnöke szerdán megerősítette, hogy a Coldplay énekese, Chris Martin és a zenekar menedzsere, Phil Harvey segédkezik majd a 15 perces szünetben fellépő művészek kiválasztásában. Úgy fogalmazott,
ez történelmi pillanat lesz a FIFA világbajnokság számára, a világ legnagyobb sporteseményéhez méltó műsorral.
Azt is hozzátette, hogy a félidei show része lesz a foci-vb csúcspontját ünneplő rendezvénysorozatnak, amely egyebek mellett a New York-i Time Squere-t birtokba vevő szurkolói fesztivált is magában foglalja.
Bár az olyan nagyszabású eseményeken, mint a Bajnokok Ligájának döntője, már megszokottá váltak a mérkőzés előtti előadások, világbajnoki döntőn még soha nem volt félidei show-műsor. Az NFL rendes szezonjában egyébként a futballmérkőzésekhez hasonlóan a félidők körülbelül 15 percig tartanak, de a Super Bowl-on 30 percre hosszabbítják, hogy az akkorra szervezett zenés műsornak is helyet adjanak. Legutóbb például Kendrick Lemar fellépése 13 percig tartott, ehhez jött még hozzá ugyanennyi idő, az előadás helyszínének fel- és leszerelését magába foglalva. A foci-vb döntőjének félidei műsora kapcsán tehát logisztikai nyomás is felmerül, egy esetleges hosszabbítást belengetve.
A Coldplay énekesének már van félidős tapasztalata
A Guardian arra is kitért a cikkében, hogy a labdarúgó események szervezői gyakran irigykedve tekintenek a Super Bowlra, ami nem csoda, hiszen idén New Orleansban Lamar előadására is rekordszámú, 133,5 millió néző volt kíváncsi. A Coldplay és a FIFA számára tehát mindenképp kihívást jelent, hogy az USA, Kanada és Mexikó közös rendezésében zajló torna záróeseményének halftime show-jára olyan fellépőt találjanak, aki képes nagyszámú nemzetközi közönséget szórakoztatni és beszélgetést generálni a rajongók és a nézők között.
A Coldplay egyébként már rendelkezik félidős tapasztalattal, a brit zenekar lépett fel ugyanis az 50. Super Bowl félidejében, Beyoncé és Bruno Mars társaságában 2016-ban. A setlist akkor a "Yellow", a "Viva La Vida", a "Paradise", az "Adventure of a Lifetime", az "Uptown Funk", a "Formation", a "Clocks", és a "Fix You" plusz "Up and Up" című dalokat tartalmazta.