SAME - On StageSAME - On Stage

SAME

Olykor jó lenne csak úgy kinőni dolgokat - ám az érzések nem holmi göncök, vagy szokások, melyeket félredobhat, levetkőzhet az ember. Talán jobb is így. Üresek lennének az éjszakák ábrándok nélkül...

Milyen fura! Azt gondolnánk, hogy az idő csillapítja a lángot, hogy bizonyos szituációkat az évek múlásával könnyedebben, "okosabban" kezelünk majd - de ez nincs így. A tűz ugyanolyan hévvel lobban fel itt belül, egyszerre reményt és kétségeket szülve. Csak a kezemet ne! Az mindent elárul! - ahogy a retina tükrén megcsillanó kín, mely a közelség mámorából és a tehetetlenségből fakad. Vajon észrevette, hogy átrendeződtek a vonásaim? Hogy a döbbenettől felszikrázott a testem? Ha tudná! - csak meg ne tudja! Nevetségesnek érezném magam. Miért is? Mert több? Mert fontosabb? Pedig milyen egyszerű lenne, micsoda könnyebbség!... ugyanakkor veszélyes is - ezért lesz másképp. Máshogyan. Csak az ábrándok maradnak, a tekintet, a hang, és olykor egy-egy érintés - hogy legyen mibe néha kicsit belehalnia az embernek...