oscar

Oscar-díjra jelölték Enyedi Ildikó filmjét

Bejelentették az Oscar-díj jelölteket - Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje is bekerült a legjobbak közé.

Kihirdették a 90. Oscar-díjátadó jelöltjeit az amerikai filmakadémián. Az esélyesek közt szerepel Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása is, mely az idegen nyelvű filmek kategóriájában az Una mujer fantástica című chilei, A négyzet című svéd, a The Insult című libanoni és a Szeretet nélkül című orosz nevezettel versenyez majd.

 "Zsinórban harmadik éve szurkolhatunk magyar filmnek az Oscaron. Gratulálok a Testről és lélekről alkotóinak az Oscar jelöléshez" - reagált a bejelentés után a Twitteren Andy Vajna, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, utalva ezzel arra, hogy tavaly Deák Kristóf Mindenki című magyar rövidfilmje, tavaly előtt pedig Nemes Jeles László Saul fia című alkotása is Oscar-díjat kapott.

Enyedi Ildikó filmje már több díjat is nyert - a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon megkapta az Arany Medvét, a főszereplőt, Borbély Alexandrát pedig a legjobb színésznőnek választották Európai Filmdíj átadóján.

Az Oscar Gálát a pjongcshangi téli olimpia miatt febuár helyett idén március 4-én tartják Los Angelesben - nagyon bízunk benne, hogy Enyedi Ildikó hozza haza a szobrot!

Hozzászólások