IMG_1256

Lángok, görögtűz, konfettizápor és félmeztelen csajok - az Aréna közepén zúzott a Tankcsapda - fotók

Először adott önálló koncertet a Budapest Arénában a Tankcsapda. A debreceni rock zenekar egy egyedi látványelemekkel felturbózott, két és félórás produkcióval készült, hogy április 28-án pályafutásának eddigi legizgalmasabb koncertjével ajándékozza meg a közönséget. 

A Dolgozzátok fel! című dupla album után újabb nagy dobásra szánták el magukat a Tankcsapda tagjai - április 28-án, a zenekar történetében először önálló produkcióval álltak színpadra a Papp László Budapest Sportarénában. A rockerek nagyon igyekeztek, hogy ezt a napot emlékezetessé tegyék a rajongók számára, egy olyan show-t ígértek, mely hangzás- és látványvilágában is más, mint amit eddig megszokhattunk tőlük.

IMG_1246

Tankcsapda / Lukács László - Fotó: Pogonyi Nóra

Nem nagyon van olyan ember Magyarországon, aki ne ismerné a Tankcsapdát. Hazánk első számú rockzenekara megkerülhetetlen a zeneszerető közönség számára - a más műfajokért rajongók is fel tudnak sorolni legalább tíz dalt a munkásságukból, köztük olyan slágerekkel, mint például a Rock a nevem, a Mennyország Tourist, a Nem kell semmi vagy a Fiúk ölébe a lányok, melyek olyannyira mélyen belénk ivódtak az évek során, hogy gondolkodás nélkül is kívülről fújjuk a szövegeiket. Abban is biztos vagyok, hogy az élő zene rajongóinak többsége legalább egyszer volt már Tankcsapda koncerten, ha máshol nem, a fesztiválokon biztosan látta színpadon a zenekart. Nekem például, ha épp olyan helyen járok, ahol más együttesek mellett ők is fellépnek, teljesen egyértelmű, hogy megnézem a koncertjüket. Számtalanszor láttam már élőben a zenekart, és még sosem okoztak csalódást - a nagyszínpados és a kisebb klubokban adott bulikon is mindig a maximumot nyújtják, egy-egy jól összerakott, őrületes tombolást kiváltő produkcióval készülve.

IMG_1323

Tankcsapda / Sidlovics Gábor - Fotó: Pogonyi Nóra

A banda Aréna show-jának híre azonnal felcsigázott. Egyrészt az utóbbi másfél évben, főként a hosszabb-rövidebb külföldi tartózkodásaim miatt nem volt alkalmam részt venni Tankcsapda koncerten - utoljára 2015 novemberében, Los Angelesben csíptem el őket, mikor az USA turnéjuk során a legendás Whiskey a Go Go-ban szórakoztatták a nagyérdeműt. Másrészt annak alapján, amit előzetesen elárultak, már előre tudni lehetett, hogy nem egy szokványos bulira készülnek, a küzdőtér közepén felépített színpaddal ugyanis teljesen átrendezik belülről az Arénát. 

IMG_1567

Tankcsapda / Fejes Tamás - Fotó: Pogonyi Nóra

A show este 7-kor a Pennhurst koncertjével indult. A fiatal nu metal banda volt az a szerencsés csapat, akik egy dalfeldolgozással szerepelhettek a Tankcsapda legutóbbi kiadványán. A debreceni rockerek annyira megkedvelték a zenekart, hogy úgy döntöttek, az Arénába is meghívják őket, ezzel lehetőséget adva nekik, hogy a közönségüknek élőben is bemutatkozhassanak.

IMG_0840a

Pennhurst - Fotó: Pogonyi Nóra

A Pennhurst valóban ígéretes csapat, és egyben egy különleges színfolt a magyar zenei palettán, az általuk képviselt műfaj mögött ugyanis nem igazán állnak alkotók hazánkban. A megjelenésében is egyedi banda egy rendkívül energikus produkcióval indította a bulit, rendesen megalapozva a hangulatot az őket követő Reload koncertjéhez. A debreceni zenészekkel jó viszonyt ápoló német együttes is szépen átmozgatta a jelenlévőket, akik szinte mind egy szálig Tankcsapdás pólóban érkeztek az Arénába. Mire az est főszereplői a kezdéshez felsorakoztak, igen szép számú tömeg gyűlt össze, egyre hevesebben követelve a kedvenc rock bandájukat. 

IMG_1104

Reload - Fotó: Pogonyi Nóra

Némi csúszással, negyed tíz körül végre elindult a show: a zenészek a küzdőtéren át vezető kifutón keresztül felvonultak a színpadra, ahol aztán sűrű szikraeső ömlött rájuk a magasból. A görögtűz végén kigyúltak a fények és a rockerek szinte azonnal a húrok közé csaptak, néhány korábbi nótával (Gyűrd össze a lepedőt, Nem kell semmi, Rock a nevem) megőrjítve a közönséget. A pirotechnikai látványelemek is rögtön életre keltek - a színpadról lángok csaptak a magasba hol függőlegesen, hol a zenészek közé, illetve a ritmusra bólogató fejek fölé lövellve. A produkciót később olykor egy-egy váratlan robbanás is megspékelte, a Szextárgy című nóta alatt pedig "lengén öltözött" hölgyemények jelenléte tette izgalmassá a látványvilágot, akikről vonaglás közben végül a melltartó is lekerült.

IMG_1209

Tankcsapda - Fotó: Pogonyi Nóra

A küzdőtér közepén felépített színpaddal egyébként jól feladta magának a leckét a Tankcsapda. Egy ilyen produkció borzasztó összpontosítást igényel nemcsak a zenekar, hanem a stáb részéről is ahhoz, hogy az aréna különböző pontjain tombolók ugyanúgy élvezzék a koncertet. Hogy mindez ne csak hangzásban, hanem látványban is megvalósuljon, a zenészeknek állandó mozgásban kell lenniük a színpadon, anélkül, hogy egy pillanatra is megszakítanák a kontaktust a közönséggel. A Tankcsapda esetében pedig nem szabad megfeledkezni a pénteki koncertre jócskán felturbózott pirotechnikai látványelemekről sem, melyek még nagyobb koncentrációt követeltek tőlük.

Tankcsapda - Fotó: Pogony Nóra

Tankcsapda - Fotó: Pogonyi Nóra

A zenekar és a stáb is nagyon kitett magáért - kiválóan megoldották a szokatlan kihívást jelentő "feladatot", ezáltal egy valóban különleges, komplex élményt nyújtva a rajongóknak. Fejes Tamás a dobfelszerelésével együtt forgott, Lukács László és Sidlovics Gábor pedig folyamatosan vándorolva váltogatta a színpad különböző pontjain álló mikrofonokat. Az arénában elhelyezett LED-ek is nagyban segítették a produkciót - nem csak animációk futottak rajtuk, hanem mikor valamelyik zenész háttal, vagy takarásban állt egy csoportnak, a szemben lévő kivetítőn lehetett követni tovább. A banda folyamatosan kommunikált a közönséggel - hol szavakkal, hol csak egy-egy jelzéssel vagy mosollyal buzdítva őket a tombolásra.

Tankcsapda / Lukács László - Fotó: Pogonyi Nóra

Tankcsapda / Lukács László - Fotó: Pogonyi Nóra

A műsor szerkezetileg is nagyon rendben volt - nemcsak a rajongók, hanem jól láthatóan a zenekar is élvezte a koncertet, amelyen sokak örömére az újabb dalok mellett a Tankcsapda korábbi éveiből is felhangzott egy-egy nóta, sőt, még a feldolgozás albumukról is bekerült két sláger a repertoárba - Charlie Mindenki valakié és a Korál együttes Maradj velem című szerzeménye. A két és félórás zúzás végén először a Be vagyok rúgva című számmal, majd miután visszatapsolták őket, a Jönnek a férgek és a Johnny a mocsokban című nótával, illetve sűrű konfettiesővel búcsúzott a banda. A közönség érezhetően felfokozott hangulatban hagyta el az Arénát, és hogy még azután is sokáig a koncert hatása alatt maradt, az hazafelé menet beigazolódott. A 956-os éjszakai járaton összezsúfolódott jókedvű tömeg - miután valaki "túlvilági tv"-t kiáltott - egészen a Blaha Lujza térig harsogva zengte a Tankcsapda Mennyország Tourist című számát. 

Tankcsapda / Fejes Tamás - Fotó: Pogonyi Nóra

Tankcsapda / Fejes Tamás - Fotó: Pogonyi Nóra

A Tankcsapda az Aréna-koncert után sem pihen, pár nap múlva indulnak Ausztráliába, ahol Melbourne, Sydney és Brisbane klubjaiban lépnek fel.

Tankcsapda / Lukács László - Fotó: Pogonyi Nóra

Tankcsapda / Lukács László - Fotó: Pogonyi Nóra

Setlist: Intro, Gyűrd össze a lepedőt, Nem kell semmi, Rock a nevem, Köpök rátok, Fiúk ölébe a lányok, Mindig péntek, Hatalom nélküli rend, Mindenki valakié (Charlie), Maradj velem (Korál), Lélekhangokból, Szextárgy, Alföldi gyerek, Füst és lábdob, Föld és ég, Lejárt lemez, Ez az a ház, Egyedül a világ ellen, Mi a fasz van, Számolj vissza, Koponyák és csontvázak, A legjobb méreg, Azt mondom állj, Mennyország tourist, Adjon az ég, A Rock n' roll rugója, Be vagyok rúgva, Jönnek a férgek, Johnny a mocsokban

Szerző: Pogonyi Nóra

Fotók - Pogonyi Nóra

Hozzászólások