Ákos

ÁKOS - IGAZÁN TURNÉ 2015 - PÉCS

Szerdán indult útjára Ákos idei turnéja, melynek állomásai közt néhány külföldi fellépés mellett főként hazai fesztiválok szerepelnek. Az IGAZÁN Turné 2015 szuperprodukcióját elsőként a Pécsi Egyetemi Napok keretében láthatta a közönség.

Huszonegy hetet töltöttem vízen. Eredetileg május másodikán kellett volna befejeznem a szerződésemet, de mivel jelenleg több dolgozó van a fedélzeten, mint szükséges, két héttel előbb hazaengedtek. Utólag nagyon örülök, hogy így történt, egyébként nem tudtam volna elmenni a szerdai Ákos koncertre, ahogy ki kellett hagynom korábban, szintén a munkám miatt az Arénashowt. Pedig vettem rá jegyet, nem is akármilyet, olyat, ami a színpad elé szólt - végül az egyik legjobb barátomat küldtem magam helyett az eseményre, amin olyan nagyon szerettem volna ott lenni decemberben.

Nem számítottam rá, hogy lesz rá lehetőségem élőben látni Ákost, mielőtt ismét elutazok - a pécsi koncert híre teljesen váratlanul ért. Hogyan is hagyhattam volna ki? Nem volt kérdés, hogy ott a helyem. Úgy éreztem, muszáj látnom az embert, aki szerzeményeivel oly sok erőt adott, illetve ad mind a mai napig, legalább még egyszer, mielőtt elrepülök. Jegyvásárlás, útvonaltervezés, szállásfoglalás - már szinte rutinszerűen zajlik az egész. Korábban bántott, de most már az sem zavar, hogy egyedül veszek részt a legtöbb olyan eseményen, ami valóban érdekel.

Igazán nagyot dörrent a turné első koncertje a mégoly kisméretű színpadon is, melyet a rendezvény helyszínén állítottak fel - a hűvös idő ellenére hamar megtelt a Zsolnay negyed udvara. Meglehetősen vegyes korosztályból állt össze a közönség - kisiskolás korú gyermekektől kezdve az ötvenesek generációjáig minden korcsoportból érkeztek rajongók, Ákos pedig nem okozott csalódást a kapunyitástól számítva összesen két és félórán át várakozó publikum tagjainak: a legújabb szerzemények mellett régi Bonanza Banzai dalok is felhangzottak a koncerten. Ráadásul a gyerekek (köztük biztos akadtak olyanok, akik főként Ákost szerető szüleik kísérőjeként jelentek meg az éjszakába nyúló eseményen) a fotós árokban kaptak ülőhelyet, így ők is igazán élvezhették a produkciót. Néhány lurkó az est folyamán még egy-egy gitár pick-kel is gazdagodhatott, melyet az énekes maga nyújtott le a színpadról.

Ákos(Igazán Turné 2015 - Képgaléria alább)

Jómagam, az első sorban, bal oldalon találtam helyet, ahonnan tényleg nagyon élveztem a bő kétórás koncertet - ezúttal is egy hangzásban és látványban egyaránt hibátlan, tökéletesen összeállított, színvonalas előadásban volt részem! Legutóbb ősszel láttam Ákost, a budapesti Akvárium Klubban tartott Igazán Premier Esten, mely szintén páratlan élmény volt - hadd jegyezzem meg, hogy az énekes Pécsen is ugyanolyan jó formában, kifogástalan megjelenéssel, stílusosan lépett a színpadra, s bár ezúttal nem túl sokat kommunikált a közönséggel, amikor megszólalt, a mondandójában biztos hogy akadt egy-két jól eltalált poén. Ha a turné indító estje kapcsán volt is benne némi izgalom, ez egyáltalán nem látszott rajta - a korábbi koncerteken sokszor nagy valószínűséggel előre eltervezett összekötőszövegekkel ellentétben most úgy tűnt, csaknem teljesen spontán szól a jelenlévőkhöz.

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen ezen a koncerten énekelte el először Ákos legújabb, 'Ébredj mellettem' című szerzeményét, mely élőben még nagyobb hatással volt rám, mint amikor a megjelenése után otthon meghallgattam. A másik nagy örömöm pedig, hogy az egyik személyes kedvencem, a 'Calypso' című dal is helyet kapott a repertoárban. Persze jó volt ismét hallani az Induljon a banzáj vagy az Ilyenek voltunk című számokat is, ahogy az idei turné címadó dalát, mely új favoritként igazán fantasztikus élményt nyújtott a ráadásban.

Tervezem, hogy megnézem újra a produkciót egy "picit nagyobban" a soproni Volt Fesztiválon, persze minden attól függ, hogy mikor leszek itthon megint - szerencsére az Igazán Turné 2015 határon innen és túl rengeteg helyszínt megcélozva egészen szeptemberig tart. Aki teheti, feltétlen látogasson el valamelyik koncertre az alábbiak közül:

Május 1. - LONDON, The Clapham Grand

Május 3. - ZÜRICH, Volkhaus Zürich

Május 30. - ZALAEGERSZEG, Városi Stadion

Június 12. - BÉKÉSCSABA, Sörfesztivál

Június 18. - VELENCE, A Mi Velencénk Fesztivál

Június 27. - VÁC, V4 Fesztivál és Színházi Találkozó

Július 4. - SOPRON, VOLT Fesztivál

Július 11. - KISVÁRDA, L.E.S.Z. Fesztivál

Július 17. - EGER, Bolyki-völgy

Július 24. - DEBRECEN, CAMPUS Fesztivál

Július 31. - SZÉKESFEHÉRVÁR, FEZEN

Augusztus 21. - ZAMÁRDI, STRAND Fesztivál

Augusztus 25. - SZEGED, Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN)

Szeptember 5. - HUNGARORING, I. Magyar Kamion Fesztivál

Fotók az Igazán Turné 2015 pécsi helyszínéről: