EXPERIENCES - On StageEXPERIENCES - On Stage

EXPERIENCES

Azt mondják, ha valaki hosszabb időt tölt külföldön, rengeteg tapasztalatot szerez. Ennek tudatában indultam útnak, valamiféle csodát, megvilágosodást remélve - igazából fogalmam sem volt, mi minden vár rám odakinn. Iszonyú nehéz szavakkal elmondani, amit átéltem a fedélzeten töltött hónapok alatt - egy dolog biztos, a többiekhez képest jóval többet agyaltam a miérteken. 

Egyszer régen valaki azt mondta, túl mélyen élem az életet. Meglehet. Mindig is érzékeny voltam, egészen apró dolgok is képesek megérinteni, ami ezúttal is csak nehezítette a boldogulásomat. A monotonitás pedig még inkább rontott a helyzeten - a szürke percek sodrásában minden érzékszervem kapaszkodó után kutatott, megragadva olyasmit is, ami mások számára talán észrevétlenül olvadt a múltba. Nincs rá szó, milyen öröm volt, mikor a kelő nap első sugarai felragyogtak az égen és néhány pillanat leforgása alatt narancsba borították a sötétben úszó boltozatot! És a hullámok! Hányszor bámultam, ahogy az üvegfal túloldalán a szél fodrosra szaggatja az óceán testét! Valahogy sosem tűnt úgy, hogy az egymásból kinövő tajtékok egyformák lennének... Sokszor elnézegettem a magasban keringő madarakat is, elirigyelvén mérhetetlen szabadságukat - mert bár a hajó messzire repített, áthághatatlan korlátokat emelt körém. Erre Buenos Airesben ébredtem rá - soha nem felejtem el az érzést... Csak álltam, üresen bámulva az alkonyat vérző testébe fúródó toronyházakat - a szívem ott maradt az egyre távolodó part egyik kandeláberénél... Hosszú történet, jó lett volna, ha akkor, ott le tudom írni - de még egy fotó sem készült - magamban őrzöm a pillanatot.

A legrosszabb, mikor nincs kivel megosztanod, ami nyomaszt legbelül. Ahogy az öröm is csak akkor teljes, ha "együtt" éljük át, úgy a kínokat is sokkal könnyebb "közösen" átvészelni. Sajnos lassacskán rá kellett jönnöm, itt is ugyanolyan farkastörvények uralkodnak - jópárszor hagytam, hogy hátba szúrjanak, mire felismertem magányom létét. Idegenben pedig mindezt sokkal nehezebb feldolgozni - miközben az ember folyamatosan nyeli a sérelmeket, egyszer csak elérkezik a pillanat: az elfojtott érzelmek feltörnek belőle, ráadásul általában a leglehetetlenebb helyzetben, egy egészen apró dolog robbantja szét a gátakat...

A zene sokat segített... erőt öntöttek belém a magamban annyiszor dúdolt sorok, melyeket útmutató gyanánt a szívembe véstem. Sokszor ücsörögtem lejátszómat szorongatva a szabad ég alatt, vegyes érzésekkel bámulva, ahogy a hullámok körbenyaldossák tömlöcöm hószín testét a mélyben. Mintha, nem is tudom, a világ tetején gubbasztva sodródnék - eggyé olvadva a mindenséggel...