Massza_3

Érkezik a Massza debütáló albuma

A saját bevallásuk szerint is harapós, karcos rockzenét játszó Massza május végén jelenteti meg első albumát. A lemez dalait élőben a Gozsdu Manó Klubban mutatja be csütörtökön a trió.

A tavalyi év igencsak sűrű volt a Massza számára. A 2015 szeptemberében alakult trió tagjai négy hónap után megjelentették az első 3 dalos EP-jüket, megjártak egy tehetségkutató döntőt, felléptek a Sziget Fesztiválon, és bekerültek a Cseh Tamás Program 2016-os induló zenekarai közé.

Közel féléves munkaperiódus gyümölcseként május végén jelenik meg a banda debütáló albuma, melynek címét egy 90-es években forgatott klasszikus, hangalámondásos pornófilm ihlette. A korongon összesen 11 dal szerepel, köztük két olyan nótával, melyek a 2016-os középlemezre is felkerültek - a Full szervizen ezek felfrissített változatát rögzítette a banda. A lemez felvételei Cserny Kálmánnál (Bogi), az Origó Stúdióban zajlottak, Takács Zoltán Jappan hangmérnök közreműködésével.

"A dalokat úgy írtuk, hogy jött ami jólesett, mindenféle erőlködés nélkül. Olyan zenét akartunk csinálni, ami mindhármunk személyiségét tükrözi, és úgy érezzük, ez 100%-ig sikerült is."  - nyilatkozták a zenészek az album kapcsán, mely a Cseh Tamás Program támogatásával jött létre.

A lemez nótái közül a Micsoda szép című szerzeményhez készített videoklipet, melynek anyagát a 2016-os Sziget Fesztiválon rögzítettek, a napokban tette közzé a zenekar. Az album dalait élőben május 25-én a Gozsdu Manó Klubban mutatják be a zenészek, a The Medley's és a Skizoid Kvartett társaságában. A kiadvány egyébként az összes online zenei felületen beszerezhető, de a zenekar 40 db CD-t ingyen bocsájt az érdeklődők rendelkezésére.

Hozzászólások