AxlRose

Elstartolt a Guns N Roses turnéja Vegasban - képek, videók

A Los Angeles-i meglepetés koncert után Las Vegasban indította turnéját a Guns N' Roses. Az újonnan nyílt T-Mobile Arénában április 8-án és 9-én állt színpadra az újraegyesített zenekar. 

Bombaként robbant a hír év elején, hogy a '80-as évek egyik legsikeresebb zenekara ismét összeáll, és áprilisban kétszer is koncerteznek majd a kaliforniai Coachella Fesztiválon. Bár az együttes egykori tagjai közül csak hárman erősítették meg részvételüket az eseményen, mégis, szinte azonnal elfogytak a magyar pénztárcához viszonyítva meglehetősen drágának számító, minimum 400 dolláros, azaz 110 ezer forintos áron kínált jegyek a rendezvény mindkét hétvégéjére. Nemsokkal később újabb koncertet hirdetett a zenekar - közvetlenül a Coachella Fesztivál előtti hétvégére írt ki dupla showt Las Vegasban az újraegyesített Guns N' Roses. Akkor már sejteni lehetett, hogy további fellépésekre is számíthatunk, ám az együttes picit cselesen, pont április 1-jén hozta nyilvánosságra a tervezett "Not In This Lifetime" turnéjának állomásait, ugyanerre a napra egy meglepetés bulit is beiktatva a Los Angeles-i Troubadour-ban. A múlt héten tartott klubkoncert volt az első olyan show 1993 óta, ahol együtt állt színpadra Axl Rose és Slash. Az együttes tagjai közül Duff McKagan a harmadik, aki vállalta, hogy részt vesz a Guns N' Roses 2016-os fellépésein. A trióhoz Dizzy Reed és Melissa Reese (billentyű), Richard Fortus (gitár) és Frank Ferrer (dobok) csatlakozott.

Fotó: Pogonyi Nóra

Fotó: Pogonyi Nóra

Az első Las Vegas-i show napján aggasztó híreket kaptak a rajongók - kiderült, hogy Axl Rose eltörte a lábát a Troubadour-ban tartott koncert alatt, ahogy megcsúszott, miközben a 'Mr. Brownstone' című számot énekelte. Az együttes ennek kapcsán közzétett egy videót a hivatalos Facebook oldalán Axl Rose üzenetével: "Ez történhet, ha olyasmit csinálsz, amit az elmúlt 23 év alatt nem." De rögtön meg is nyugtattak mindenkit, hogy a koncertek meg lesznek tartva.

Fotó: Pogonyi Nóra

Fotó: Pogonyi Nóra

Én a második koncerten voltam Vegasban április 9-én. Bár jegyeket már nem lehetett kapni, csak másodkézből juthatott hozzá a közönség dupla, illetve tripla áron, az utolsó két napban mégis felkínáltak még néhány belépőt a hivatalos oldalon keresztül. Így sikerült nekem is bejutnom az újonnan nyílt T-Mobile Arénába, ahol pénteken és szombaton telt ház előtt koncertezett az újraegyesített Guns N' Roses.

Fotó: Pogonyi Nóra

Fotó: Pogonyi Nóra

Este nyolckor nyitották meg a kapukat - az aréna azonnal megtelt rajongókkal. A bejutás gördülékenyen zajlott, a személyzet készségesen terelgette az érkezőket a monumentális épület falai közt. A többség azonnal megrohamozta a folyosón sorakozó bárok és gyors étkezdék pultjait - bőven volt idő még a falatozásra, hiszen az előzenekar csak fél tíz körül kezdett játszani. A merchandise bódék is nagy forgalmat bonyolítottak - néhány perc leforgása alatt szinte mindenki beszerzett magának egy-egy Guns N Roses felirattal ellátott pólót vagy bandana-t, sőt, olyanok is akadtak, akik az együttes tagjait utánozva öltöztek fel az alkalomra.

axxx

Az Alice in Chains nagyjából negyven percet volt a színpadon, őket fél 12 körül követte a Guns N Roses. Megmondom őszintén, picit azért aggódtam a koncert miatt, mert korábban sokan húzták a szájukat a zenekar újraegyesítésének hírére. Főleg Axl Rose kapcsán voltak egyeseknek kétségei, hogy vajon ilyen hosszú kihagyás után képes lesz-e elfogadható teljesítményt nyújtani a színpadon. Ráadásul most, hogy kiderült, törött lábbal "ül" színpadra, az ember még inkább aggódik a produkció miatt. Innen üzenem azoknak, akik úgy gondolták, Axl Rose önmaga paródiája lesz majd, ha tehetik, mindenképp vegyenek részt a Not In This Lifetime turné egyik koncertjén, ugyanis amit április 9-én Las Vegasban láttam, minden várakozásomat felülmúlta. Bennem is volt félelem, hogy vajon ennyi idő után is úgy szólalnak - e majd meg azok a dalok, amiket tinédzserkoromban agyonhallgattam - a zenekar azonban úgy tűnik, nagyon komolyan vette a dolgokat: az újonnan épített aréna által biztosított profi hangtechnika mellett az együttes felkészültségének köszönhetően tökéletes minőségben hangzott el az összes szerzemény. A zenészek mindvégig fantasztikus összhangban játszottak, Axl Rose-nak pedig még mindig ugyanolyan erőteljes,tiszta hangja van!

A banda az It's so easy című számmal indította a show-t, Axl Rose a Foo Fighters énekesétől, Dave Grohl-tól kölcsönkapott trónon ülve adta elő szinte az összes dalt a koncerten, egyetlen kivétellel - a November Rain című szerzeménynél zongorához telepedett. Aznap este összesen 25 dal szerepelt a repertoárban, köztük olyan slágerekkel, mint a Sweet Child O' Mine, Knockin' On Heaven's Door, Paradise City, Nightrain vagy a Welcome to the Jungle - az április 8-ai show-hoz képest annyi változtatás történt setlistben, hogy az akkor elhangzott Patience helyett a Don't Cry, az New Rose (The Damned cover) helyett pedig a Attitude (Misfits cover) című számot adta elő a zenekar - utóbbit Duff McKagan énekelte. Egy vendégművész is érkezett a színpadra - a My Michelle című dalt a Skid Row énekesével, Sebastian Bach-hal közösen játszotta el a banda.

Fotó: Pogonyi Nóra - Axl Rose and Sebastian Bach

Fotó: Pogonyi Nóra - Axl Rose és Sebastian Bach (Skid Row)

Voltak látványelemek is persze - tűz és szikra (olykor egy-egy hangos robbanás után), néhány háttértáncos a kivetítő előtt, illetve konfettieső a show végén, de nem a kiegészítő elemekre helyeződött a hangsúly. Ha mindezt mellőzik, akkor is tökéletes lett volna a produkció. Az sem volt zavaró, hogy Axl Rose-nak a balesete miatt ülve kellett előadnia a dalokat - bár időnként látszott rajta, hogy legszívesebben felugrana, és körberohanná a színpadot.

A Guns N Roses több mint két órás koncertet adott április 9-én Las Vegasban, pontban háromnegyed kettőkor köszöntek el a közönségtől. Legközelebb április 16-án és 23-án a kaliforniai Coachella Fesztiválon, illetve április 19-én és 20-án Mexico City-ben áll színpadra a zenekar, majd júniusban folytatódik a Not In This Lifetime turné, a már korábban meghirdetett észak-amerikai állomásokkal.

Fotók, videók - Pogonyi Nóra

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások