cipo

Nagyot dobbant a szívem, mikor a bőrkabátos férfi belépett a helyiségbe. Milyen régóta vártam már, hogy újra találkozzunk! Ott állt előttem, kezét lassan felém nyújtva - szeméből valami különös szelídség áradt felém.

A röjtökmuzsaji rajztáborban kezdődött az egész.  Ott hallottam először a Repül a bálna című dalt, mellyel az akkor még kezdő zenekar egycsapásra országos hírnévre tett szert. Aztán a szüleimtől megkaptam az első kazettájukat - valahogy így indult nálam a "Republic - szerelem".

Az együttes összes albumát beszereztem és kívülről fújtam minden dalukat - vidéki lakosként azonban sajnos nem tudtam eljutni a koncertjeikre. Egy alkalommal a városunkba látogatott a zenekar. Emlékszem, az egész családom ott volt az eseményen és micsoda nagy dolog volt, hogy a fellépés után a színpad mögött egy lakókocsinál autogramokat osztogattak! Nem is tudom, talán tizenpár éves lehettem - most is magam előtt látom, ahogy megszeppenve ott állok Cipő előtt, ő leguggol hozzám, kedvesen megkérdezi a nevem és aláírja a felé nyújtott papírost. Érdekes, hogy rajta kívül csak egyetlen ember maradt meg bennem - Tóth Zolira emlékszem, ahogy odalépett hozzám és puszit adott az arcomra.

Teltek az évek, s bár a koncertek sokáig kimaradtak az életemből, a zenekar iránti szeretetem egyre csak erősödött. Imádtam a dalaikat, melyek egyedi hangzásukkal és szövegvilágukkal mindannyiszor a szívembe martak - igazi ünnep volt számomra, mikor Pestre költözésem után az Arénában újra láthattam őket. Milyen különös, hogy az egyik legjobb barátomat is pont azon a koncerten ismertem meg! - én egy online lapnak írtam beszámolót, ő pedig fotókat készített az eseményről.

Életem egyik legnagyobb pillanata volt, mikor a rádióhoz kerültem és meghívhattam Cipőt egy beszélgetésre. Később persze többször is vendégeskedett a műsorban a zenekar, de az első találkozás mélyen belém égett. Izgultam, hogy milyen lesz - milyen benyomást tesz rám az újabb, ezúttal sokkal személyesebb találkozás -, nem akartam csalódni, ahogy párszor már előfordult, hogy kiábrándultam valakiből, akit azelőtt ismeretlenül is csodáltam.

Nagyot dobbant a szívem, mikor a hozzám képest magas, vékony, farmert és színes bőrkabátot viselő férfi belépett a helyiségbe. Bódi László az évek alatt semmit sem változott. Odamentem hozzá, hogy bemutatkozzak - még most is magam előtt látom, ahogy ott állt előttem, kezét lassan felém nyújtva, szeméből valami különös szelídség áradt felém. Csöndes, jólelkű, sztárallűröktől mentes, végtelen egyszerű embernek ismertem meg - olyasvalakinek, akinek nincsenek világrengető ambíciói, csupán teszi a dolgát, azt, amit szeret: dalokat ír és énekel. Érzéseket, gondolatokat megosztva a saját kis csodavilágába engednek betekintést a szerzeményei, még akkor is, ha a szövegezés sokszor nem tűnik túl bonyolultnak.

cipoow

Talán épp a szűkszavúsága miatt, vagy azért, mert vérbeli zenész volt és nem egy állandó szereplés-mániával küszködő celeb, esetleg, hogy a zenekar többi tagja is picit jobban az előtérbe kerüljön, az együttes menedzsere sokszor inkább Boros Csabát küldte interjúra egy másik taggal karöltve. A rádiós, illetve az online magazinos munkám kapcsán akkortájt többször eljutottam Republic koncertre - a Symbolban tartott születésnapi bulijukon egy rövid interjút is készítettem Cipővel. Rengeteg szép emlékem van, sokszor a mai napig meghatódom pontosan úgy, ahogy azokon a számomra felejthetetlen Republic esteken, ahányszor csak eszembe jutnak az átélt pillanatok. Persze mindig is voltak, akik megszóltak, pusztán azért, mert nekem tényleg sokat jelentettek az együttes dalai - lehet, hogy valóban nemnormális, de én egyszerre imádtam és imádom most is az Ákos és a Republic szerzeményeket.

Egyszer az Arénában koncerteztek Cipőék, amiről többször szó is esett a rádióban - máskor sosem volt gond, hogy ezért cserébe ott lehessek az eseményen és ezúttal is nagyon szerettem volna elmenni. Ám akkor először a menedzserük azt mondta, annyian vannak, hogy nem tud bevinni sajnos - furcsa módon én egyedül már nem fértem be a többezer fős terembe... Fájt. Igen. Úgy éreztem, valahol nem ezt érdemlem, hiszen ha olyan helyen dolgoztam, és megtehettem, nálam mindig előnyt élvezett a zenekar. Sajnos akkoriban nem volt pénzem arra, hogy megvegyem a koncertjegyet - az, hogy mégis olyan sok helyre eljutottam, a munkámnak köszönhető.

Szóval rosszul esett, és a történtek után még jobban sajnálom, hogy nem lehettem ott - soha többé nem láthattam Cipőt fellépni élőben... A hajón ért a hír, hogy kórházba vitték. A távolság még hihetetlenebbé, még felfoghatatlanabbá tette a tényt - nem lehet, ilyesmi nem történhet meg! Az utolsó pillanatig bíztam benne, hogy magához tér és meggyógyul majd - iszonyú fájdalom volt a Facebook-on olvasni, hogy végleg elköltözött... Ilyesmit képtelenség feldolgozni abban a szituációban, a hajón minden olyan valószerűtlennek, olyan távolinak, a saját világunkon kívüli fikciónak tűnik - aztán mikor az ember végül felfogja a szavak valódi jelentését, beleőrül a tehetetlenségbe. Valami ilyesmit éltem át, sírtam és iszonyú dühös voltam a világra, magamra, hogy akkor nem voltam rámenősebb, illetve nem próbáltam pénzt kérni valakitől az Aréna koncertre... legalább még egyszer láthattam volna élőben Cipőt!

Nem voltam itthon a temetésen, de részt vettem a Szigeten tartott Emlékkoncerten, ahol zenésztársai búcsúztak Cipőtől egy-egy Republic dallal. Mivel volt fotós pass-om, bementem az árokba fényképezni - nem tudom, hogy mások mit éltek át, de én végigzokogtam a koncertet. Legtöbbször csak vaktában lőttem a képeket, mert a könnyektől, melyeket hiába próbáltam elfojtani, szinte semmit nem láttam az egészből. Amikor pedig Tóth Zoli megjelent a színpadon és egy szál zongorával eljátszotta az Ég veled most című szerzeményt, már nem bírtam tovább, hangos zokogásban tört fel belőlem a fájdalom... Éreztem, ahogy több irányból is furcsálló tekintetek szegeződnek rám, de nem érdekelt... muszáj volt kiadni magamból a szörnyű tragédia okozta kínt...

Azóta már eljutottam a kistarcsai temetőbe. Még mindig olyan hihetetlen, hogy ott fekszik és többé már nem énekel... távozásával számomra megszűnt a Republic zenekar. Sokáig nem is tudtam egyetlen dalt sem meghallgatni tőlük, mert akárhányszor elővettem egy-egy régi szerzeményt, azonnal elbőgtem magam... most már időnként előkerülnek a régi albumok, de az űr, amit itt hagyott, a hiányából fakadó fájdalom sosem múlik el...

Cipő utolsó dala:

Képek a Cipő- Emlékkoncertről:

10419575_10203985667468111_9064620816101546045_n